Szecessziós születésnap - Lechner Ödön

179 éve született Lechner Ödön, akinek munkássága meghatározta a főváros mai arcát és számos ikonikus épülettel gazdagította Budapestet. A szecessziós építészet mestere augusztus 27-én látta meg a napvilágot.

2024-08-27

179 éve született Lechner Ödön, akinek munkássága meghatározta a főváros mai arcát és számos ikonikus épülettel gazdagította Budapestet. Barátsága Zsolnay Vilmossal nemcsak építészeti látásmódját alakította át, hanem a szecesszió egyik, máig emlegetett, mesterévé tette. 


Csúfolt és imádott

Ma csodálják és fotózzák, ám kortársai korántsem lelkesedtek mind a porcelán díszítésekkel és ornamentikával díszített épületekért. Az 1896-ban átadott Iparművészeti Múzeum, mely ma nem látogatható felújítás miatt, legalább annyi rajongót, mint fanyalgót tudhatott magáénak az átadást követően. A Cigánykirály Palotájának csúfolták a klasszicista megoldások hívei, díszítettsége, színes majolikái miatt. Olyan sokan vitatták esztétikáját, közöttük az akkori kultuszminiszter, hogy az átadás után Lechner soha többé nem kapott állami megbízást. 


A hatás nem maradt el

Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne akadtak volna követői. Hatása évtizedeken át érződött újító anyaghasználata és tércsoportosításai miatt. Ma már látjuk, hogy munkássága emelte be a magyar népművészeti motívumokat az építészeti díszítőművészetbe, hagyományt teremtve ezzel. Munkássága során több városházát is tervezett, a kecskeméti és szegedi épületeknek ma is csodájára járnak. Egyedi stílusa miatt könnyen felismerhetőek az általa tervezett épületek. 


Követők és tanítványok

Bár sokan támadták újító megoldásai és látványos épületei miatt, legalább annyian követték is Lechnert. Az ő köpönyegéből bújt elő Komor Marcell, aki 1944-ben bekövetkezett haláláig meghatározó alakja volt a hazai építészeti közéletnek. Jakab Dezső is Lechner követője volt, aki számos középületet tervezett országszerte. 

Ma Lechner nevét viseli az a minisztériumi szakmai háttérintézmény, amely az országos téradat-nyilvántartások kezelésével foglalkozik. A neves építész nevét viseli a pesti oldal egyik fontos közterülete is, ezzel őrizve emlékét. 


Legfontosabb épületei

Az Iparművészeti Múzeum, bár megfosztotta az állami megrendelésektől, mégis egyik legismertebb és legtöbbet emlegetett munkája Lechner Ödönnek. 



A kőbányai Szent László plébániatemplom a kerület egyik legimpozánsabb épülete, 1899-ben adták át. 



A Magyar Államkincstár épületét is Lechner Ödön tervezte, az egykori Postatakarékpénztár színpompás teteje ma is különlegessé teszi az ingatlant. 


A Magyar Állami Földtani Intézet műemléki védelem alatt álló, szecessziós székháza is Lechner tervei alapján készült. 




A Dreschler-palota, ami évtizedekig Balettintézetként volt ismert, ma pedig luxus hotelként működik, szintén a neves építész nevéhez kötődik.

 (Képek forrása: Wikipédia)
Amennyiben szeretné a cikket publikálni, kérjük vegye fel a kapcsolatott a sajto@gdn-ingatlan.hu címen kollégáinkkal.

A cikkben szereplő megállapítások saját véleményünket és álláspontunkat tükrözik, melyek a publikálást megelőző idők tapasztalataira épülnek, és az adott időszakra vonatkoznak.

2024-08-27

Ezek is érdekelhetik: